Sepsiszentgyörgyi nyílt KP klubdélután

Sepsiszentgyörgyi nyílt KP klubdélután

Induljunk el közösen a mindennapi hősök útján!

A Mathias Corvinus Collegium középiskolásoknak szóló programja a Kárpát-medencében egyedülálló módon, ingyenes társadalomtudományi képzést kínál olyan motivált középiskolás fiatalok számára, akik az átlagnál olvasottabbak, tájékozottabbak szeretnének lenni, és érdeklődnek a XX. és a XXI. század legfontosabb társadalmi, gazdasági, politikai eseményei iránt.
A Középiskolás Program célja, hogy a résztvevő diákok, anyagi helyzetüktől függetlenül, a lehető legszínvonalasabb képzésben részesülhessenek. Ennek eredményeként előnyhöz jussanak az érettségi vizsgáik sikeres teljesítésénél. Mindeközben tagjaivá válnak egy azonos korú fiatalokból álló intelligens közösségnek, amelynek rendkívüli hatása lehet gondolkodásuk fejlődésére, világszemléletük alakulására.
Diákjaink tudományos igényű tanulmányok, videó-előadások segítségével ismerkedhetnek meg a jelenkor legaktuálisabb és legérdekesebb társadalmi, gazdasági problémáival. Az e-learning-kurzusokon kívül pedig KP szombatokon, KP+ túrákon, KP klubdélutánokon, nyelvi kurzusokon és csapatépítő táborokban vehetnek részt.
Az idei első nyílt klubdélután alkalmával a résztvevők a véradás életmentő szerepéről és az orvosi szakmáról hallhatnak, kérdezhetnek. Meghívott előadóink dr. Egyed Andrea aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvos, valamint Bándi Eszter rezidens orvos.

A helyek száma korlátozott. Tisztelettel kérjük, részvételi szándékát az alábbi űrlap kitöltésével jelezze.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!


Regisztráció határideje: 2023. november 20., 23:59

Időpont: 2023. november 22., szerda, 16:30 óra
Helyszín: MCC Sepsiszentgyörgyi Képzési Központ, Gábor Áron utca 18. szám

Balázs Etelka
Központvezető, Sepsiszentgyörgy
Középiskolás Program

Elérhetőség:
balazs.etelka@mcc.hu


Állapotüzenet

Köszönjük érdeklődését a nyílt KP klubdélután iránt!

Sajnos erre a foglalkozásra már beteltek helyeink.

Köszönjük a megértést!
Bízunk benne, hogy legközelebb találkozunk!

Látogasson el Facebook oldalunkra, ahol újabb rendezvényeinkkel várjuk!