El(e)mében a test – Zene, gondolkodás és az emberi test kapcsolata

El(e)mében a test – Zene, gondolkodás és az emberi test kapcsolata


Test és elme, érzelem és értelem. Hajlamosak vagyunk a hétköznapokban e fogalmakra ellenpárokként, egymást kizáró dolgokként tekinteni. A kognitív tudományok egyik fő gondolata, hogy az ember különböző képességei, a gondolkodás és az észlelés, de még az érzelmek és a szenvedélyek is ugyanazt az evolúciósan magyarázható célt szolgálják: a környezetünkben való sikeres boldogulást. Ugyanakkor ezen képességek egyike sem választható el a testi működéstől. Rendezvényünk első felében Kékesi Balázs filozófus, a Bëlga együttes alapítója mutatja be a „testi fordulatnak” nevezett tudományos szemlélet főbb tételeit. 

De mi köze mindennek a zenéhez?   

Kékesivel Tóth Árpád zeneszerző, a Csíkszerda improvizációs kórus vezetője, a Kórusok Éjszakája megálmodója beszélget test és zene kapcsolatáról. Hisszük, hogy nála kevesen tudják jobban, mitől lesz a zenehallgató libabőrös. Titkon abban is bízhatunk, hogy erre ezen az estén is sor kerül.  
Meghívottaink:  

  • dr. Kékesi Balázs filozófus, buddhista tanító, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola oktatója 
  • dr. Tóth Árpád karnagy, ének-zenetanár, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, a kecskeméti Kodály Intézet, valamint a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója. Az általa kezdeményezett közösségi modell Magyarország legnagyobb kórusát és egy virális kórusfesztivált hívott életre. Ismeretterjesztő műsoraival és rendhagyó zenei előadásaival a magyar komolyzenei szcéna egyedülálló figurájává vált az elmúlt húsz év során.  
  • Moderátor: Fancsali Róbert, az MCC nagyváradi munkatársa, irodalmár, az Eötvös Loránd Tudományegyetem megbízott oktatója.   


Időpont: 2025. február 10. 18 óra 
HelyszínNagyvárad, Római Katolikus Püspöki Palota, déli szárny, FIX rendezvényterem, Kanonok sor 2. szám

A legfrissebb információkért kövesse Facebook-eseményeinket!


Állapotüzenet

Köszönjük érdeklődését a rendezvényünk iránt!

Sajnos erre az eseményre már beteltek helyeink.

Köszönjük a megértést!
Bízunk benne, hogy legközelebb találkozunk!

Látogasson el Facebook-oldalunkra, ahol újabb rendezvényeinkkel várjuk!