Tudunk-e még vitázni? Érvek, gondolkodás és közösség a 21. században

Tudunk-e még vitázni? Érvek, gondolkodás és közösség a 21. században


A beszélgetésen a vitakultúra és a reflektív gondolkodás jelentőségét járjuk körül mint a 21. század kulcskompetenciáit. Nem csupán kommunikációs készségekről van szó, hanem a demokratikus társadalmak működésének alapfeltételeiről is. A konstruktív vita a racionális érvelésen és az érvek tudatos mérlegelésén túl saját előfeltevéseink kritikus vizsgálatát és a másik megértésére való törekvést is magában foglalja. 

A digitálisan alakított és egyre polarizáltabb nyilvánosság közegében a reflektív párbeszéd szinte nélkülözhetetlen a társadalmi kohézió és a tudatos közéleti részvétel fenntartásában. A beszélgetés során azt is vizsgáljuk, miként járul hozzá a reflektív gondolkodás a tudományos megismeréshez, az intézmények iránti bizalomhoz és a demokratikus részvétel minőségéhez, valamint hogyan fejleszthető olyan generáció, amely tudása mellett szellemi integritással és valódi vitaképes attitűddel is rendelkezik. 

Meghívottaink: 

Dr. Fekete Sándor, az MCC Vitaakadémia oktatója, a Miskolci Egyetem egyetemi docense. Magyar nyelv és irodalom, filozófia, politológia, valamint középiskolai tanári diplomával rendelkezik. Szívesen tanít logikát és érveléstechnikát országszerte az egyetemi központokban, részt vesz a Vitaakadémia posztgraduális képzéseinek tananyag-fejlesztésében, és a vitákban is magabiztosan mozog. 

Szeredai Norbert pedagógus, történelemtanár. Középiskolásként ismerkedett meg a vita műfajával egy rövid ideig működő vitakör keretében. Tanárként előszeretettel használja a vita módszerét különböző korosztályoknál. Jelenleg az Apáczai Csere János Elméleti Líceum diáktanácsa által szervezett vitaklub szakmai irányítója. 


Egri Kriszta, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem elsőéves joghallgatója és az MCC Egyetemi Program junior diákja. Két évig az MCC Vitázz! versenyzőjeként vett részt vitaversenyeken. 

Moderátor: Simon Krisztián, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem negyedéves joghallgatója, vitatréner, az MCC Egyetemi Program és Fiatal Tehetség Program vitaoktatója. 

Időpont: 2026. május 21. 18 óra
Helyszín: MCC Kolozsvári Képzési Központ, Huszár (Călărașilor) utca 1. szám (Belvedere Hotel) 

A legfrissebb információkért kövesse Facebook-eseményeinket!


Állapotüzenet

Köszönjük érdeklődését a rendezvényünk iránt!

Sajnos erre az eseményre már beteltek helyeink.

Köszönjük a megértést!
Bízunk benne, hogy legközelebb találkozunk!

Látogasson el Facebook-oldalunkra, ahol újabb rendezvényeinkkel várjuk!