A színház mint társadalmi tükör

A színház mint társadalmi tükör

A színház feladata nemcsak a szórakoztatás, célja olyan témákat is feldolgozni, amelyek a társadalom egészét érintik, amelyekkel hétköznapi életünk során is találkozhatunk. Emberi sorsok, érzelmek és vívódások sora megjelenik a színpadon, nézőként pedig gyakran magunkra ismerhetünk egy-egy helyzetben, jelenetben.  
Valóban célja a színháznak tükröt tartani a társadalom felé? És nekünk, közönségnek miért lehet erre szükségünk? Az élményen túl mit adhat egy-egy gondolatébresztő előadás? Ezekre a kérdésekre keressük a választ meghívott vendégeinkkel: 

Boros Kinga teatrológus, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem docense. Az IATC nemzetközi kritikuscéh és a Színházi Dramaturgok Céhének tagja, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi külső tagja. Csíkszeredához a családja köti, és két kedves színházi munkája volt ebben a városban: az Egy katalán család képei (2013) és a Terminus színház a szül(et)ésről (2015). 

Kozma Attila színész, 2000 óta – egy többéves szabadúszó kitérővel – a Csíki Játékszín társulatának tagja. Színházról, hivatásáról így nyilatkozik: „Számomra a színház önfelfedezés. Fokmérője és keresztmetszete a társadalomnak, egy fontos érzékelője a mindennapok történéseinek. Éppen ezért az értelmes színház nem lehet szolgája a közízlés elvárásainak. Iránymutatónak és bátorító társának kell lennie a nézőnek, különben lesajnált, kényelmetlen, alamizsnán tengődő, nagyhangú jöttmentként tekintenénk rá.” 
 
A beszélgetés moderátora Buzás Beáta kommunikációs szakember, az MCC munkatársa. 

Időpont: 2025. február 20. 18 óra 
Helyszín: MCC Csíkszeredai Képzési Központ, Petőfi Sándor utca 37. szám

A legfrissebb információkért kövesse Facebook-eseményeinket!


Állapotüzenet

Köszönjük érdeklődését a rendezvényünk iránt!

Sajnos erre az eseményre már beteltek helyeink.

Köszönjük a megértést!
Bízunk benne, hogy legközelebb találkozunk!

Látogasson el Facebook-oldalunkra, ahol újabb rendezvényeinkkel várjuk!