A képernyő mögötti árnyékok – Az iskolai zaklatás mint a közösségi élet zavara

A képernyő mögötti árnyékok – Az iskolai zaklatás mint a közösségi élet zavara


Beszterce is bekapcsolódik az MCC Kárpát-medencei tudáshálózatába! Az MCC Karaván programsorozat olyan erdélyi régiók felé nyit, ahol nem működik a Collegiumnak saját központja, de szeretné interaktív, hasznos programokkal elérni a diákokat, szülőket és pedagógusokat egyaránt. Október 23-án az 5–8. osztályos tanulók, középiskolások és felnőttek is bekapcsolódhatnak a nap folyamán zajló tevékenységekbe az Andrei Mureșanu Főgimnáziumban. 

A felnőtteknek dr. Frigy Szabolcs-István egyetemi oktató, iskolai tanácsadó fog interaktív előadást tartani az iskolai zaklatás jelenségéről, különös tekintettel annak közösségi dimenziójára. 

A zaklatás soha nem elszigetelt jelenség, hanem mindig egy közösség diszfunkciójának a tünete. A megelőzésében és kezelésében is fontos szerepe van az iskolának, a szülőknek és tanároknak. Az internet kiterjeszti a zaklatás lehetőségeit, egy olyan teret hozva létre, ahol a kollektív emlékezet megnehezíti, hogy a közösség továbblépjen. Az előadás együtt gondolkodásra hívja az érdeklődőket, ami lehetőséget teremt, hogy megismerjék és megértsék a zaklatás okait és tüneteit. 

Időpont: 2025. október 23. 18 óra 
Helyszín: Beszterce, Andrei Mureșanu Főgimnázium, Republicii sugárút 26. szám

A legfrissebb információkért kövesse Facebook-eseményeinket!


Állapotüzenet

Köszönjük érdeklődését a rendezvényünk iránt!

Sajnos erre az eseményre már beteltek helyeink.

Köszönjük a megértést!
Bízunk benne, hogy legközelebb találkozunk!

Látogasson el Facebook-oldalunkra, ahol újabb rendezvényeinkkel várjuk!