Mi újság az Univerzumban? – Bolygók más csillagok körül

Mi újság az Univerzumban? – Bolygók más csillagok körül

Az előadássorozat a csillagászati kutatás új horizontjaiba és kulisszatitkaiba nyújt bepillantást. A sorozat célja a legújabb felfedezések bemutatása a nagyközönség számára is érthető és szórakoztató formában. Az utazás során kalauzunk Kiss László Széchenyi-díjas csillagász, az Élő csillagászat című online műsorfolyam házigazdája. Az esemény személyes beszélgetésre kínál lehetőséget a csillagásszal a tudományterület jelenéről és jövőjéről.

Prof. Dr. Kiss László Széchenyi-díjas csillagász, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója és a Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet  kutatóprofesszora. 2019 óta az MTA rendes tagja, 2020 óta az ELTE címzetes egyetemi tanára. Szűkebb szakterülete a csillagok és kis égitestek asztrofizikája. 2009-ben, hét év ausztráliai kutatómunka után kiemelkedően sikeres csoportot alapított a Lendület Program támogatásával. Kutatásai középpontjában az extraszoláris bolygórendszerek szerkezete és fejlődése áll, az elméleti munkák mellett a Kepler-űrtávcső adataira alapozva. 2012 és 2019 között a Cheops-űrtávcső tudományos programjának előkészítésén dolgozott, 2020-tól pedig az immáron Föld körüli pályára került teleszkóp adatai alapján folytatja kutatásait. Eredményeit rangos nemzetközi folyóiratokban publikálta.

Időpont: 2024. április 3. 18 óra
Helyszín: MCC Aradi Képzési Központ, Andrássy tér (B-dul Revoluției) 78. szám 

A legfrissebb információkért kövesse Facebook-eseményeinket


Állapotüzenet

Köszönjük érdeklődését a rendezvényünk iránt!

Sajnos erre az eseményre már beteltek helyeink.

Köszönjük a megértést!
Bízunk benne, hogy legközelebb találkozunk!

Látogasson el Facebook-oldalunkra, ahol újabb rendezvényeinkkel várjuk!