Sorsfordító kalandok – Aradi magyar fiatalok a tengereken

Sorsfordító kalandok – Aradi magyar fiatalok a tengereken


Az aradi közönség ezúttal a kevesek által ismert vitorlázás és tengeri hajózás világába és életformájába pillanthat be egy tematikus beszélgetés keretében. Meghívott előadóink a tengeri vitorlázásról mint lét-, nyaralási és sportformáról, az iskolahajózás lehetőségekkel teli világáról, Északi-tengeri körútról és az Ománi Haditengerészetnél szerzett tapasztalatokról is beszélgetnek. 
 
A beszélgetés során az aradi vitorlás közösség is bemutatkozik. Románia egyik legaktívabb ilyen jellegű csoportjának magyar vonatkozásai is terítékre kerülnek. A beszélgetés témáját szöveges és audiovizuális elemekkel illusztráljuk.
  
Meghívott vendégeink:  
 
Horváth Csaba vitorlázó, író, tengeri oktató a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karán végzett 1985-ben mint hajózási mérnök, majd a Magyar Hajózási Zrt. (MAHART) tengeri kereskedelmi hajóinak kötelékébe került. 1990-ben nevezték ki fedélzeti tisztnek, a Távol-Keletre járó magyar teherszállító hajókon gazdasági-rádiós feladatokat látott el. 1992-től tengeri hajósokat kezdett oktatni, tapasztalatait és jegyzeteit 2002-ben adta ki Jachtnavigátor I-II. címmel, amit később ötkötetes enciklopédiára bővített. Tizennégy hajózási szakkönyvet fordított angolból magyarra. 2011-ben két barátjával alapította a Sail and Life Training Association nemzeti iskolahajós szövetséget, amely még abban az évben a nemzetközi szövetség, a Sail Training International tagja lett, s amely több mint 100 magyar fiatalt küldött nemzetközi ösztöndíjakkal vitorlás iskolahajókra és a The Tall Ships Races & Regattas programjaira. Hajóépítő programban is részt vesz.

Szabó Rolland flottavezető, tengeri oktató a SailingPass Yachting Club alapítója és elnöke. 2008 óta vitorlázik, hajóskapitányi engedéllyel rendelkezik. Aktív tagja az aradi vitorlás közösségnek. 2015 óta oktató, a Horvát Tengerészeti Minisztérium akkreditált tanára. Rendszeresen szervez vitorlás utakat és versenyeket a Földközi- és Adriai-tengeren, a karibi térségben, illetve az Indiai-óceánon. 2023-ban utánpótlási csapatot alapított SP Juvenis néven, amely tehetséges fiataloknak próbál versenylehetőséget biztosítani.

Szabó Péter Patrik aradi vitorlásversenyző. 2025-ben a Morgenster hajón vett részt fiataloknak szóló vitorlásképzésen a németországi Rostock és a holland IJmuiden között.
 
Bálint Botond versenyvitorlázó, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem hallgatója, R-team vitorlás versenyző. Egyedüli magyarként vett részt az Ománi Haditengerészet gyakorlóvitorlásán tartott tengerészképzésen. 2025-ben a Morgenster hajón vett részt fiataloknak szóló vitorlásképzésen a németországi Rostock és a holland IJmuiden között.
 
Időpont:  2026. április 17. 18 óra
HelyszínMCC Aradi Képzési Központ, Dezső (Iustin Marsieu) utca 39. szám

A legfrissebb információkért kövesse Facebook-eseményeinket!